VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


KULTSÁR István
( Komárom, 1760. szeptember 16. - Pest, 1828. március 30. )

tanár, író, szerkesztő

Bencés papnak készült. 1780–1781-ben bölcseletet hallgatott Tihanyban és Pannonhalmán, 1782-ben teológiát Pozsonyban tanult. Rendjének feloszlatása után tanár Komáromban, 1789 és 1796 között Szombathelyen, majd Esztergomban. 1794-ben kiadta Mikes Kelemen törökországi leveleit. Később lemondott tanári állásáról és Festetics György fiának nevelőjeként dolgozott. 1806-ban Hazai Tudósítások címen újságot alapított. Anyagilag is támogatta a létrehozandó Magyar Tudós Társaságot, a színészeket és szegény írótársait. Az 1813–1815-ös években a Pesti Magyar Színtársulat igazgatója. Népdalokat és kéziratokat gyűjtött, adott ki. Pesti háza a kortárs költők és írók kedvelt találkozóhelye volt. A nyelvújítási harcokban a mérsékelt ortológusok közé tartozott. Tanulmányt jelentetett meg a róla elnevezett Kultsár-kódexről. 1821-ben Komáromnak adományozta 4 ezer kötetes könyvtárát.
  M.: Bajnokék levelei Ovidiusból. Komárom. 1789. – B. Laudonnak nándorfehérvári győzelme. Szombathely. 1790. – Magyarország históriája. Gebhardi Lajos Albert munkáiból magyarázta Hegyi József. Megigazította, 1803-ig folytatta. 1–4. köt. Pest. 1798–1903. – Főtiszt. Pest. 1801. – Híradás Gebhardi Lajosnak Mo. históriájáról. – Krónika. Forrásgyűjtemény. Pest. 1805. – Híradás a Hazai Tudósítások eránt. Pest. 1806. – Hazafiúi javallás (röpirat). Pest. 1814. – Buzdítás a nemzeti theatrom felépítésére. (Röpirat). Pest. 1815. – Siralom. Pest. 1815. – Szollás a magyar nyelv ünnepén. Marosvásárhely. 1818. –Hazafiúi javallás a magyar nemzeti theatrom építéséről...Pest, 1814.
  I.: TOLDY Ferenc: Irodalmi társasköreink. = Kisfaludy Társaság évlapjai. Pest, 1837. – VÁCZI János: ~. = Fi., 1887. – WALDAPFEL József: Ötven év Buda és Pest irodalmi életéből. Bp., 1935. – Harmath–Katsányi. – KhÉL – Szinnyei. VII. köt. – ÚMÉL – ÚMIL 2. köt.